Amikor Peter Gabriel sokszínű zenei világa találkozik egy fotográfus vizuális világával
A SLIDESHOW
Megpróbálom bemutatni – mintegy tisztelgésként a világhírű zenész előtt –, miként kapcsolódik össze bennem elválaszthatatlanul egy dalszerző hangzásvilága a saját vizuális világommal. Amiről Peter Gabriel zenél – szavakkal vagy szöveg nélkül, csak hangszerekkel –, arra a képek nyelvén reagálok. Ebben a 245 fotót magában foglaló slideshow-ban Gabriel zenéinek döntő szerepe volt a dramaturgia kialakításában is. (70 perc)
A PREZENTÁCIÓ
Számomra szinte már természetes, hogy akár vizuálisan is értelmezhetőek a hangok és a bennük élő érzelmek, történetek, hangulatok; igaz, áttételesen, mert szükség van ehhez egy szubjektív szűrőre, amely (vagy aki) jelen esetben én vagyok. Nemrég döbbentem rá, hogy többek között pont Peter Gabrielnek köszönhetően váltam olyan fotográfussá, aki képes az alkotásaival láthatóvá tenni, kiegészíteni egy zeneművet és annak mélységeit.
Peter Gabriel 1987-es budapesti fellépése volt kamaszkorom első valódi koncertélménye. Ez idő tájt hallottam a rádióban Alan Parker Madárka című filmjéhez írt kísérőzenéjét, amelyet kazettás magnóval felvettem, és számtalanszor visszahallgattam… Amikor 17 évesen megvettem a zongorámat, az első, hallás után megtanult darabok egyike a Madárka zenéjének részlete volt. Jól emlékszem azokra a délutánokra, amikor újra és újra átéltem ezt a számomra földöntúli zenét, amelynek hatására sok képem láthatatlan gyökere már akkor növekedésnek indult bennem.
AJÁNLÓK
„Zoltán annak idején zongorázni tanult nálam, játékára és az általa írt rendkívül szellemes darabokra ugyanaz a kreativitás és invenció volt jellemző, amely a felvételein is jelen van.” | Binder Károly, zongoraművész
„Vancsó Zoltán szívósan gombolyítja fel a világ titkainak fonalát. Sajátos módszere van, újrateremti a világot a maga módján. Így aztán egyszer majd kiállítható lesz a Vancsóvilág”. | Szarka Klára, szakíró
„Különös figyelmet érdemelnek azok, akik az öntörvényű belső világuk kifejezéséhez a fotográfiának azt a klasszikus, alázatos módját választják, ami a létező világban elrejtett pillanat felfedezését jelenti. Egyikük Vancsó Zoltán.” | Magyar Hírlap